Ünnepi pillanatok és színes, nyüzsgő forgatag

2022. augusztus 21., vasárnap

Ünnepi pillanatok és vidáman nyüzsgő forgatag jellemezte augusztus 20.-át a 21. Partiumi Magyar Napokon, az eseményeket pedig az esti órákban hangulatos koncertek koronázták meg.

Államalapító királyunk ünnepe a szatmári magyarság számára kiemelkedo fontosságú, külön kötődést jelent, hogy a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye társvédőszentje. Az államalapítás és Szent István király ünnepén pedig a hagyományokhoz híven idén is misére került sor a 21. Partiumi Magyar Napok keretében.  A szatmárnémeti Székesegyházban tartott szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrálta, a szentmisét követően pedig a közösség elöljárói, a különböző szervezetek és intézmények képviselői a templom bejáratához vonultak, ahol megkoszorúzták államalapító királyunk, Szent István szobrát. 

Az ünnepi pillanatokat követően aztán a szervezők színes programkavalkáddal várták az érdeklődőket a Kossuth-kertbe. 

Sokéves hagyomány, hogy a Partiumi Magyar Napok keretében a Kossuth-kert lombos, árnyas fái alatt izgalmas és ínycsiklandozó versenyre gyűlnek össze a baráti társaságok, hogy saját recept szerint, hangulatos megmérettetés keretében készítsék el a legfinomabb bográcsos ételeket. Ez idén sem volt másként, ám ettől az évtől már Veress Ádám nevét viseli a Partiumi Magyar Napok főzőversenye. A főzőverseny azonban idén sem csak a főzésről és a finom bográcsos ételek közös elfogyasztásáról szólt. Pálszabó Mihály mesterszakács tárkonyos szárnyas ragulevest készített, ahogyan „a séf úr szereti”, amelyet bármely érdeklődő megkóstolhatott tetszőleges pénzadomány ellenében, az így befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják a szervezők.

A délelőtt folyamán ezúttal is megszervezte kerékpáros ügyességi versenyét a Pro Racers és az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti, melyen rengeteg ügyes kis bringás és az őket támogató nagyobb testvérek, szülők vettek részt, de nem maradt ki a forgatagból a kézműves vásár és hagyományos mesterségek bemutatója a Borókagyökér Egyesület szervezésében, valamint a falmászás a Salvamont hegyimentő közszolgálat szervezésében.

A Budapesti Aranyszamár Bábszínház eközben „Nagyotmondó nagyot lépő” címmel interaktív dramatikus játéktérré varázsolta a játszótér környéket – Háry János történeteit mozgó képekben mesélték el, volt többek között óriás puzzle, óriás pántlika fonójáték, sőt, még gombócdobálda is.  A CBA Népzenei és gyermekszínpadon délelőtt 11-től Székelyföld egyik kedvenc gyerekzenét játszó zenekara, a Mesehetes örvendeztette meg a gyerekeket: rajzfilmzenékkel, saját szerzeményeikkel szórakoztatták a közönséget.

Ismét sok kreatív szatmári vett részt a kisbútorfestő wokrshopon is, olyanok, akik nem elégednek meg egy-egy bútor „alaptulajdonságaival”, hanem fontos számukra a hozzáadott érzelmi értéke is. A nap folyamán a résztvevők elsajátíthatták a bútorfestés alapjait, apró trükkjeit, az antikolás folyamatát a bútordarabon, amelyet magukkal vittek az árnyas, lombos Kossuth-kerti fák alá, s amelynek végeztével egy új darabbal térhettek haza.

A sakk szerelmeseinek is érdemes volt kilátogatni a nap folyamán, hiszen ezúttal is megrendezték a junior sakkversenyt, míg az egészséges életmód iránt érdeklődő vagy már elkötelezett szatmáriak a Primagym egészségszigetén tudhattak meg még többet az Életmódi életmódváltó programról.

Délután 17 órától a világklasszis és örök kedvenc Queen zenekar rajongóiból alakult, tapasztalt zenészekből álló Don’t Stop The Queen tribute zenekar izzította be a közönséget közismert slágerekkel. Klasszikus stadion rock hangzású koncert volt ez, olyan zenészektől, akiket a Queen szeretete hozott össze.

Este fél nyolctól a Gyergyószentmiklóson alakult 4S Street zenekart üdvözölhette a dombon összegyűlt tömeg, akik együtt énekelték a fiatal, hazai pop-rock bandával az olyan népszerű slágereiket, mint az Üzenet a távolból, a Hova tűntél vagy a Mesélek a bornak című dalt. Az Exomatrix színpadon a sort szombaton a karibi hangulattal, lüktető ska-val, füstös reggae-vel, hazai népi ízekkel és sodró balkán témákkal érkező Pannónia Allstars Ska Orchestra kihagyhatatlan koncertje zárta.

Nemzeti ünnepünk estéjén eközben a Partiumi Borudvarban először Fábry Sándor, Magyarország első számú showmesterének önálló előadásán hallgathattak meg jobbnál jobb történeteket, különleges szófordulatokot és persze humorbonbonokat a kilátogatók, majd  a különböző zenei stílusok között cikázó Budapest Bár szórakoztatta a közönséget, az est zárásaként pedig a fergeteges hangulatú koncertet adó Bohemian Betyars és a Parno Graszt zenekarok ismertették meg a közönséggel a magyar és cigány elemekben gazdag népzenei hagyományt.

A zárónap is tartogat csemegét

A 21. Partiumi Magyar Napok zárónapja is rengeteg meglepetést, állandó programot, gyermekfoglalkozást és persze remek koncertet tartogat az érdeklődők számára. A Barátság Nyugdíjas Klub tagjai hagyományos ételeket készítenek, melyeket természetesen meg is lehet majd kóstolni, kora délelőttől estig várja a látogatókat a Szatmári Termékek Vására is. Érdemes lesz visszatérni a Kossuth-kerti játszótér környékére, ahol ma is berendezi kalandjátékterét a Budapesti Aranyszamár Bábszínház, de nem érdemes kihagyni a Bob Lóránd képzőművész rajzaiból nyílt Arcok-Barátok kiállítást, valamint délben, a Partiumi Borudvarban kezdődő Simonfy József és Fehér Imola költők „Kétlelkes négykezesek” című közös kötetének vers-bemutatóját.

A gyerkőcök délelőtt 11-től a Budapesti Aranyszamár Bábszínház „Ágacska” című előadását nézhetik meg a CBA Népzenei és gyermekszínpadon, 12.30-tól pedig Pepemanó és a Hanta Banda szórakoztatja a közönséget.

Legyenek helyi vezetőink vendégei egy fröccsre! Az évről-évre megszervezett kötetlen beszélgetés az idei kiadás során vasárnap délután kettőkor tér vissza, Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, Maskulik Csabával, Szatmárnémeti város menedzserével, Kovács Mátéval, Szatmár megye menedzserével, Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselőkkel, valamint Turos Lóránd szenátorral.

Az utolsó koncertélményeket kínáló estén, augusztus 21-én két olyan méltán kedvelt énekest és előadóművészt üdvözölhet a közönség a Kossuth-kertben, mint Vikidál Gyula és Homonyik Sándor, a keményebb zene kedvelői pedig a rock és metálszíntér egyik legrégebbi és kétségtelenül legjelentősebb formációihoz tartozó zenekara, a Moby Dick koncertjén bulizhat a dombon.

A Borudvar is tartogat azonban még csemegét: a finom italok mellett először a szatmári The Phoenix lép fel, majd a FUNKorporation mutatja meg milyen a funky groove-ok, a dzsessz, a ska, a különleges vokál és a finoman fűszerezett népzenei elemek elegye, majd a népies legények, a Góbé zenekar húzza a talpalávalót, végül pedig a SunCity Brass teremt fergeteges hangulatot.

Az idei Partiumi Magyar Napok zárókoncertjének a Szatmár Megyei Múzeum előtti tér ad otthont, ahol Bródy Jánost, a Kossuth- és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművészt, a magyar nyelvű rockzene alapító atyját üdvözölheti a közönség.