Hírek

Ilyen volt a 18. PMN utolsó napja

Még a Partiumi Magyar Napok zárónapra is bőven jutottak programok. A napot és az idei rendezvénysorozatot a magyar rock zenei ikon, Ákos szuperprodukciója koronázta meg. 11 órától már egy tűt …

Gasztronómia, hagyományápolás, sport és szórakozás a PMN ötödik napján

A Partiumi Magyar Napok szombati napjának programjában nagy szerepet kapott a gasztronómia. Szombat délelőtt ugyanis, a Kossuth-kerti fák árnyékában elrajtolt a vadételek főzőversenye, melynek során a csapatok finomabbnál finomabb ételeket …

A PMN negyedik napján a fricskázó humoré és a testet-lelket megmozgató dallamoké volt a főszerep

A Partiumi Mesterségek Utcájában már kora délutántól várták a nézelődőket. A hagyományőrző kézművesek készséggel válaszoltak a a kérdésekre, melyekből szerencsére nem volt hiány. A kiállítás alkalmával fontos hangsúlyt helyeztek arra, …

Itt az idő, hogy vásárláskor a Szatmári Termék legyen az első!

  Augusztus 23-án, pénteken, a Partiumi Magyar Napok részeként a szatmárnémeti Lépésházban mutatták be a Szatmári Termék védjegyet, illetve az ezzel kapcsolatban elinduló, tudatos vásárlásra nevelő és a helyi, jó …

16 millió eurónyi egészségügyi beruházás vár megvalósításra megyeszerte

Csütörtök délután került sor Szatmárnémetiben, a 18. PMN keretében a Partiumi Fiatal Orvosok Találkozójára a helyi politikummal. A közvetlen hangulatú eszmecserén nem csak orvosok vettek részt, hanem helybeli politikusok is, …

A változatosság jegyében telt a PMN harmadik napja is

A PMN harmadik napja az egyik legfőbb jellemzőjének számító változatosság jegyében telt. Gyermekeknek báb-, felnőtteknek történelmi előadások, egészségmegőrzés, mozgókép kincsek kicsiknek és nagyoknak, swing-jazz és világzene voltak a csütörtöki terítéken. …

Minőségi időtöltés és változatos programok a család apraja-nagyja számára – Ilyen volt a második nap

  Minőségi időtöltés és változatos programok a család apraja-nagyja számára – így is jellemezhetnénk a Partiumi Magyar Napok szerdai napját. A szervezők gondoskodtak róla, hogy a hétköznapokon is felrázzák a …

Ákos az év férfi előadója

Idén is augusztus 20-án adták át a Petőfi Zenei Díjakat a magyarországi könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóinak. Kovács Ákos, Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, énekes a szakmai zsűri és a közönség szavazatai …

Színes programokkal kezdődött a Partiumi Magyar Napok

Augusztus 20-án délelőtt hivatalosan is elrajtolt a 18. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata, melyet egy, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fővédőszentje, Szent István tiszteletére bemutatott szentmise nyitott meg. Az ünneplő közösség …