Még hangulatosabb formában tér vissza az idei PMN-re a Borudvar

2021. július 29., csütörtök

A Partiumi Magyar Napok helyszínei közül az egyik legnagyobb közönségkedvenc kétségtelenül a Borudvar, ahol a baráti viszontlátások és éjszakába nyúló beszélgetések mellé a szervezők biztosítják a régió legzamatosabb nedűit és a kellemes muzsikát is. Annak érdekében pedig, hogy a közös élmény a korábbiaknál is kiemelkedőbb legyen, a borászok idén egy még tágasabb, még hangulatosabb zöldövezetben várják majd a borbarátokat a Kossuth-kert hűs árnyat adó fái alatt.

A Borudvar augusztus 20-án, azaz pénteken nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, akik a Partium legelismertebb termelőinek elsőrangú borai és pálinkái közül válogathatnak – természetesen nem csak helyben fogyasztásra. A minőségi nedűhöz ugyanakkor színvonalas szórakozás is dukál, melyről ebben az évben is változatos programok és jól ismert színpadi fellépők gondoskodnak.

Két koccintás között könnyed kikapcsolódás

Már a Borudvar nyitásának napján érdemes lesz felkeresni a megújult helyszínt, hiszen pénteken, augusztus 20-án 17 órától a magyarországi humorművészet Karinthy-gyűrű díjas előadója, a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristája, Badár Sándor lép majd a Catena színpadra, hogy páratlan poénjaival megdolgoztassa a rekeszizmokat.  A tornából azonban az agytekervények sem maradhatnak ki, hiszen szombaton 15 órától sor kerül az immár második alkalommal megszervezett Helyismereti kvízre is. Kovács Zsolt, Erdély közkedvelt kvízmestere az elmaradhatatlan PMN-es kérdések mellett a játékosok honismeretét is mérlegre teszi majd, így nevetésből és homlokracsapásokból biztosan nem lesz hiány. Mindazok, akik elég bátrak és kellőképp felkészültek, hogy szembenézzenek a kvízmesterrel és ravasz kérdéseivel, a kovacszsolt.ro/kocsmakviz címen már most regisztrálhatják 3-5 főből álló csapatukat.

A vasárnap sem fog eseménytelenül telni a PMN Borudvarában, hiszen a korábbi évek hagyományait megtartva, a szatmári politikusok most is egy hűsítő fröccsre várják mindazokat, akik a helyi problémákról egy pohár finom ital mellett kötetlenül, a közérthetőség és nyitottság jegyében beszélgetnének. A Kovács Zsolt által moderált eseményen Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, Maskulik Csabával, Szatmárnémeti város menedzserével, Kovács Mátéval, Szatmár megye menedzserével, Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselőkkel, valamint Turos Lóránd szenátorral lehet majd társalogni.

Koncertkavalkád a Borudvarban

A helyszín hangulatához tökéletesen illeszkedő koncertek sorát pénteken 18 órától Nági, azaz Nagy Brigitta magyarországi énekesnő nyitja meg. Neve sokaknak ismerős lehet A Dal című műsorból, de a legtöbben kétségtelenül a Michael Jackson és Clean Bandit feldolgozásai révén figyeltek fel rá, melyek többmilliós megtekintést értek el a közösségi platformokon. 20 órától a fiatal énekesnőt a The Phoenix váltja a színpadon, akik alternatív-, punk- és pop-rock ihletésű dalaikkal és feldolgozásaikkal nem először lépnek majd a helyi közönség elé. Szatmárnémetiben első alkalommal tíz évvel ezelőtt jártak, fiatalos lendületük azonban azóta se csorbult, így koncertjük igazi energiabombaként robban majd a Borudvarban. A pénteki nap utolsó fellépőjeként, 22 órától pedig az autentikus népzene és a könnyűzenei stílusok között merészen kalandozó Góbé zenekar gondoskodik majd a muzsikáról.

Augusztus 21-én, szombaton 18 órától a háromtagú Konyha zenekaré a főszerep, akik retrósan lerobbant hangzással és fordulatos magyar szövegekkel játszanak eklektikus popzenét. 20 órától az alterpop szövegeket éneklő és táncszenét játszó Kaukázus veszi át a hangulatfelelős szerepét. Az esti szórakozás azonban ezt követően sem ér véget, hiszen éles stílusváltással 22 órától DJ Pumi pörgeti majd a lemezeket.

A vasárnap is hasonlóan színes koncertkínálattal várja a Borudvar látogatóit. 16:30-tól Janicsák Veca lép színpadra, akit 2010-ben, Magyarország egyik legnagyobb tehetségkutatójában, az X-Faktorban ismerhetett meg a közönség. A többek között Fonogram-díjjal is jutalmazott énekesnő után 18:30-tól az egyik legeredetibb, tradicionális cigányzenét játszó együttes, a magyarországi és nemzetközi szinten is nagy népszerűségnek örvendő Parno Graszt rázza fel majd a hangulatot. A Borudvarban található Catena színpad utolsó fellépője a szatmáriak egyik büszkesége, Pfeifer Melany lesz, aki fellépései mellett 2018-ban a magyarországi X-Faktorban is szerencsét próbált, melyen az utolsó előtti próbáig derekasan helytállt. Csodás hangja és bájos megjelenése minden alkalommal meghódítja a közönséget, zenei repertoárjának köszönhetően pedig az önfeledt kikapcsolódás is garantált – különösképp egy olyan hangulatos közegben, mint amilyenben a Borudvar várja majd a szórakozni vágyókat.

Támogatók:

Szatmár Megyei Tanács, G.M. Zamfirescu Művelődési Központ, Interetnikus Kapcsolatok Osztálya, Communitas Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma,  Agrárminisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.