Programkavalkáddal várja a gyerekeket a 21. PMN!

2022. augusztus 1., hétfő

A 21. Partiumi Magyar Napokon sem fognak unatkozni a legkisebbek, ez már biztos. Augusztus 17–21. között nemcsak hétvégén, hanem egész héten át várják őket a bábszínházi előadások és gyerekfoglalkozások!

Augusztus 17–21. között zajlik Szatmárnémetiben a 21. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat, ahol idén a bábtársulatok színe–java szórakoztatja majd a kicsiket. Hétköznapokon a Tűzoltótornyot körül ölelő Dr. Fátyol Rudolf parkba, hétvégén pedig a Kossuth-kertbe várják a legkisebbeket.

A PMN első napján, augusztus 17-én délután 18 órától a Tűzoltótorony tövében lévő CBA színpadon a Pécsi Bóbita Bábszínház tagjait üdvözölhetik a kilátogatók, „A madarak nyelve” című előadásukban pedig a szülői elvárásokról, a saját út megjárásáról, megbocsátásról és elfogadásról szóló bábelőadást lehet megtekinteni. Nem ez lesz az egyedüli attrakció ezen a szerdai napon, hiszen este 20.30-tól a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadását lehet megtekinti, egyik legismertebb népmesénk, „A kis gömböc” alapján készült vásári bohócjátékot, inkább felnőtteknek. 

Másnap, augusztus 18-án csütörtökön már délelőtt 10-től a Tűzoltótoronyhoz várja a kicsiket a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Benedek Elek meséje alapján színpadra állított „Kökény Matyi” című mesejátékával, ugyanitt délután 17 órától Fekete Dávid „Törökverő vitéz” című bábelőadását követhetik figyelemmel a kicsik és nagyok.

Igazán izgalmasnak ígérkezik a péntek délelőtt is, hiszen augusztus 19-én 10 órától gólyalábas utcaszínház költözik a Dr. Fátyol Rudolf parkba, a Langaléta garabonciások igyekeznek majd a közönség közé vegyülni, megviccelni a kicsiket és nagyokat, hogy minél több mosolyt csalhassanak elő. Tréfás játékuk remek programnak ígérkezik minden korosztály számára.

Hétvégén aztán a Kossuth-kertbe költöznek gyermekprogramok. A játszótér környékén szombaton és vasárnap egyaránt érdekes játékban vehetnek részt a gyerkőcök: szombaton, augusztus 20-án 14–19 óra között, vasárnap, augusztus 21-én pedig 10–13 óra között a Budapesti Aranyszamár Bábszínház „Nagyotmondó nagyot lépő” címmel interaktív dramatikus játéktérré varázsolja a környéket – Háry János történeteit mozgó képekben mesélik el, lesz többek között óriás puzzle, óriás pántlika fonójáték, sőt, még gombócdobálda is. Augusztus 20-án, szombaton ugyanakkor a Kossuth-kerti CBA Népzenei és gyermekszínpadon délelőtt 11-től Székelyföld egyik kedvenc gyerekzenét játszó zenekara, a Mesehetes koncertezik. Rajzfilmzenékkel, saját szerzeményeikkel szórakoztatják a közönséget, igazi kikapcsolódást, energiabombát ígérve a hallgatóság számára. 

A 21. Partiumi Magyar Napok utolsó napja is tartogat azonban még meglepetéseket a gyerekeknek: augusztus 21-én, vasárnap délelőtt 11-től a Budapesti Aranyszamár Bábszínház „Ágacska” című előadását lehet megtekinteni a CBA Népzenei és gyermekszínpadon, 12.30-tól pedig Pepemanó és a Hanta Banda szórakoztatja a közönséget. Nem titkolt tervük, hogy ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is mosollyal az arcukon távozzanak a koncertjük után, hiszen valahol mélyen még ők is gyerekek, csak néha elfelejtkeznek róla!

A bábszínházi élmények támogatója az Autonet Import Kft.