A legszínesebb programkavalkáddal jön a 22. Partiumi Magyar Napok

2023. augusztus 10., csütörtök

A régió legnagyobb rendezvénye ismét üde színfoltot hoz a nyárba, hiszen ha augusztus vége, akkor Partiumi Magyar Napok! A közel egyhetes kulturális és szórakoztató rendezvény ismét nívós programok sokaságával jelentkezik augusztus 17–20-a között.

Színvonalas előadások, bábszínházi élmények, minőségi helyi termékekkel, és nem utolsó sorban igazi sztárfellépőkkel és koncertekkel várják a szatmáriakat és az idelátogatókat a 22. Partiumi Magyar Napok szervezői.

A legváltozatosabb programok, és a legszuperebb előadók!

A 22. Partiumi Magyar Napok idén is augusztusban, pontosabban augusztus 17. és 20. között fog zajlani. Az események a már hagyományos, fő helyszíne a Kossuth-kert lesz, ahol megtelnek majd a sétányok a helyi kézművesekkel, és természetesen a hangulatos Borudvarban is érdemes lesz helyet foglalni. Idén sem maradnak el a sportprogramok és a különféle vetélkedők sem, a gyermekfoglalkozások és a kicsiknek szóló előadások. A szervezők idén is sokszínű kulturális és szabadidős programkínálattal készülnek, esténként pedig sztárfellépők és fergeteges koncertek várják a közönséget.

Idén, a 22. Partiumi Magyar Napok programjában nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők a sportprogramokra és a zenei kínálat változatosságára, de főleg arra, hogy korosztálytól függetlenül mindenki találjon tartalmas programot. A sportolás fontosságát hivatott népszerűsíteni a most először megszervezett Partiumi Sportsziget, ahol ismert sportolókkal találkozthatunk, de lesz félmaraton futás és ügyességi bringaverseny is. A közel száz programból jószívvel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe remek bábelőadásainkat, a Kossuth-kerti állandó programokat és a rendezvény “nulladik” napjának programját. Az idei Partiumi Magyar Napok zárókoncertje méltó befejezése lesz a rendezvénynek, ugyanis fergeteges, látványelemekben gazdag koncertet ígér a NOX együttes.

A legizgalmasabb koncertek

A PMN nulladik napján, augusztus 16-án, szerdán a Szépművészeti Múzeumban az érdeklődők 19 órától, a Dinu Lipatti Filharmónia művészeiből álló a FOURever kvartett – Alkonyi variációk. A klasszikustól a rockig koncertjét nézhetik meg. A csütörtöki nap is nagyon sok izgalmat tartogat, a koncertek szempontjából, hiszen augusztus 17-én 21 órától a legendás Bikini fog koncertezni a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren, a Tarr Beton színpadon, a sokak által kedvelt magyarországi rockzenekar már többször megörvendeztette ismert slágereivel a szatmári közönséget, úgyhogy ezúttal sem fog csalódást okozni.

Augusztus 18-án, pénteken a Kossuth-kerti Főszínpadon egy fergeteges koncerttel vár mindenkit a 21.30-tól, a HoneyBeast együttes, míg a Partiumi Borudvarban a CBA színpadon 20 órától a Péterfy Bori & Love Band, majd 23 órától a Parno Graszt fog megmozgatni mindenkit. Augusztus 19-én, szombaton is tovább folytatódik a Borudvari koncertek sora, hiszen 20 órától a Koszika & The Hotshots erdély ízű indie, funk, soul, jazzpop muzsikája lehet ropni, majd 23 órától a Canarro – swing manouche koncertjét hallgatják. A Kossuth-kerti Főszínpadon 18 órától a The PhoenixSM ezúttal is remek koncerttel készülnek: alternatív-, punk- és pop-rock ihletésű dalaikat és feldolgozásaikat hallhatják a rajongók, majd 21 óráról a magyar rock legendái az Ossian lép színpadra a legzúzósabb dalalikkal.

Augusztus 20-án, vasárnap Szent István napján egy remek gyerekkoncerrtel nyitjuk a napot a különleges hangulatú Kossuth-kerti Borudvarban, a CBA színpadon, hiszen 11 órától az Iszkiri gyerekzenekar lép fel, majd 16.30-tól a Diabolus in musica játszik az alternatív műfaj kedvelőinek, 20 órától pedig a Sun City Brass kirobbanó koncertjére kerül sor a Borudvarban. A Kossuth-kerti Főszínpadon 18 órától Knock Out bulijára kerül sor, míg a Tarr Beton színpad, a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren a NOX együttes fergeteges, látványelemekben gazdag, tűzshow-al fűszerezet koncertet ígér, a 22. Partiumi Magyar Napok záróakkordjaként.


Szervezők

RMDSZ és Identitás Alapítvány

Társszervező civil szervezetek

Barátság Nyugdíjas Klub, Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, RMDSZ Szatmári Nőszervezet, Északi Színház Brighella Bábtagozat, Dinu Lipatti Állami Filharmónia, Szatmár Megyei Múzeum, Boldog Scheffler János Központ, Partium Labdarúgó Akadémia, Erdélyi Kárpát Egyesület, Borókagyökér Egyesület, Folk Alapítvány, Szatmár Vidékfejlesztési Egyesület, Szent-Györgyi Albert Társaság, Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület, Szent István Kör

Támogató intézmények:

Szatmárnémeti Városi Tanácsa, G. M. Zamfirescu Művelődési Ház, Szatmár Megyei Tanács, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő, Agrárminisztérium, Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság