Remekül sikerültek a 23. Partiumi Magyar Napok csütörtöki eseményei, ma már viszont a Kossuth-kertben is zajlanak a programok!
Mosolygós, vidám gyerkőcök lepték el a Tűzoltótorony környékét csütörtökön, két ízben is, hiszen a 23. Partiumi Magyar Napok szervezői délelőtt és délután is gondoltak rájuk egy-egy remek gyerekelőadással.
A Szépművészeti Múzeumban egy remek kiállítással egybekötve, hivatalosan is megnyitották az idei eseménysorozatot, ugyanakkor a színházban is kínáltak csemegét az érdeklődőknek, akik akadtak is szép számban mindenütt – dióhéjban így foglalhatnánk össze, mi is történt csütörtökön nap közben a PMN-en.
A hangulatot azonban szavakkal nem igazán lehet visszaadni, mint ahogyan azt is nehéz elmagyarázni azoknak, akik esetleg kihagyták, milyen felemelő és hatalmas élményt nyújtó koncertet adott Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró, zeneszerző a 23. Partiumi Magyar Napok csütörtöki estéjén.
A legendás énekes előadására ezrek voltak kíváncsiak, hamar benépesült Szatmárnémeti újközpontjában a Tarr Beton színpad előtti tér, rengetegen voltak kíváncsiak a több generációt is végig kísérő, szerelemről, barátságról, hazáról, szabadságról szóló dalokra.
Nem is kellett csalódnia a közönségnek, hiszen fél évszázad legnépszerűbb slágerei csendültek fel a színpadon, Demjén Ferenc pedig a PMN-közönséget pedig egy fantasztikus, generációkon átívelő zenei időutazáson kalauzolta végig.
A művész, akinek nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a Jégszív, a Várj, míg felkel majd a nap, a Szerelemvonat, a Ki marad majd a barátom, a Szabadság vándorai, a Gyertyák vagy a Sajtból van a Hold, nem okozott csalódást a szatmári rajongóknak, felejthetetlen estévé varázsolta a Partiumi Magyar Napok második estéjét.
Hagyományos termékek és könnyűzenei koncertek
A pénteki nap is elsőként a kicsik számára kínál szórakozást: a Tűzoltótorony tövében lévő CBA színpadon a Székelyudvarhelyi Bábműhely mesekoncerttel örvendezteti meg a gyerekeket „Holdfényből létrát” címmel délelőtt 10 órától.
Ezután viszont már a Kossuth-kertbe várják a látogatókat. A kiérkezőket a bejárattal szemben elsőként a Máltai Szeretetszolgálat várja meglepetésekkel. A Máltai Szeretetszolgálat a PMN ideje alatt egy barátságos és interaktív helyet alakított ki a székháza udvarán, ahol színes programokkal készültek minden korosztálynak. Idén 10 éves ez a tevékenység, ezért különleges meglepetésekkel készült a Máltás csapat. Bárki felfedezheti a különböző társasjátékok világát, ugyanis erre a hétvégére a TestPlay kiköltözik a Máltai ház udvarára, a felejthetetlen játékélmény ezáltal garantált. Fontos a „jótékony limonádé”, amely kontextusba helyezi az esemény történéseit: a hétvége ideje alatt összegyűlt adományokat az idei szegények világnapja alkalmából rendezett 27 órás tevékenységi maratonra fordítják.
A Kossuth-kertbe érve mindenképp érdemes megtekinteni a délután 4-kor nyíló Szatmári Termékek Vásárát. Helyi termelőink mindannyian hozzáértő szakemberek, akik szenvedélyüknek élnek, egyben népszerűsítik és életben tartják a hagyományos mesterségeket, a hagyományos ízeket. Mindannyian elkötelezettek az egészséges és természetes alapanyagok iránt, ezzel pedig nem csak a környezetünket, hanem a fogyasztókat is védik. A Szatmári Termékek Vásárának szervezője a Szatmári Termék Védjegyet létrehozó és kezelő Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület.
Szintén délután 4 órától a Partiumi Borudvar Tarr&Tarr színpada és annak környéke is benépesül, elsőként pedig a néptáncé lesz a főszerep, hiszen fellép a szilágyszéri Kukurók és a zilahi Terbete néptánccsoport.
Délután 6-tól érdekfeszítő beszélgetésbe kapcsolódhatnak be az érdeklődők az Autonet Szigeten. Az Autonet Import 23 éve, a legelső eseménnyel kezdődően, megszakítások nélkül állandó támogatója a PMN közösségi eseménysorozatnak. Az Autonet Sziget két és fél napig (péntek délutántól vasárnap estig) várja kollégáit, azok családtagjait, de minden más érdeklődőt is, nincs belépődíj, nincs regisztráció, csak családi- és baráti jóhangulat. Az Autonet sziget első eseménye pénteken 18.00 órai kezdettel indul, nevezetesen egy panelbeszélgetéssel, amelyhez interaktív módon hozzá is lehet szólni, kérdéseket föltenni.
Idén négy meghívott izgalmas beszélgetését kísérhetik figyelemmel a résztvevők: Leitner István Attila, a ZES Zollner Electronic vezérigazgatója, Lieb Mihály az Autonet Import alapítója, társtulajdonosa, Márton Áron a BMW, Ford márkaképviseletek vezérigazgatója és Gyenes Emánuel Mani sportoló, Dakar pilóta vesznek részt. Az idei téma igencsak aktuális és érdeklődésre tart számot: a mindenütt jelen lévő mesterséges intelligenciáról (AI) lesz szó.
Szombat és vasárnap délelőtt az Edu Well Net Afterschool várja a kicsiket, ahol különböző gyermekfoglalkozásokon lehet majd részt venni. Ezen foglalkozások tervezett kezdési időpontja 10.00 óra, mindkét napon és várhatóan ebédidőig tart. Szombat délután Gyenes Mani is részt vesz a Szigeten, ahol Dakar kalandjairól mesél, és természetesen részletesen bemutatja egyik versenymotorját is.
Este fél 8-tól a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandája zenél a Partiumi Borudvar Tarr&Tarr színpadán, este 9-től pedig a dombon lévő Ardealul színpadon a pozitív és elgondolkodtató hangulatú popzenét játszó magyarországi Margaret Island koncertezik.
A pénteki est hátralévő részében ismét a Partiumi Borudvarban zajlanak az események: este fél 11-től a Rézeleje fanfárosok gondoskodnak a kirobbanóan jó hangulatról, éjféltől pedig, levezetésként, DJ Flashboy várja az elektronikus zene kedvelőit.
További részletekért a www.partiuminapok.ro weboldalon, a PMN Facebook-oldalán vagy a Festiv App-on tájékozódhatnak!
Szervezők:
RMDSZ és Identitás Alapítvány
Társszervező civil szervezetek:
Barátság Nyugdíjas Klub, Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, RMDSZ Szatmári Nőszervezet, Északi Színház – Harag György Társulat, Dinu Lipatti Állami Filharmónia, Szatmár Megyei Múzeum, Erdélyi Kárpát Egyesület, Borókagyökér Egyesület, Szatmár Vidékfejlesztési Egyesület, Szent István Kör, Máltai, Freelife, MCC, Doxity Cochet Home Decor
Támogató intézmények:
Szatmárnémeti Városi Tanácsa, Szatmár Megyei Tanács, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő, Agrárminisztérium, Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, MOL-Új Európa Alapítvány