Örömmel jelentjük be: augusztus 18. és 24. között huszonnegyedik alkalommal kerül sor a Partiumi Magyar Napokra Szatmárnémetiben, az Identitás Alapítvány és az RMDSZ szervezésében. A régió egyik legszínesebb kulturális fesztiválja egyhetes programsorozattal várja a látogatókat.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára augusztus 18-án, hétfőn, 18 órától kerül sor az Északi Színházban, ahol Szente Vajk „Aranylakodalom – avagy megint egy Legénybúcsú” című vígjátékát mutatják be.
Az előadásra jegyeket augusztus 11-től lehet vásárolni, munkanapokon 10.00-14.00 között az Északi Színház jegypénztárában.
A Partiumi Magyar Napokra a szatmáriak mellett szép számmal látogatnak el a környező megyékből is. Örömmel tapasztaljuk, hogy a határon túlról, Magyarországról és Kárpátaljáról is érkeznek vendégeink. A XXIV. Partiumi Magyar Napok alkalmával is folytatjuk hagyományos rendezvényeket, de sok újdonságot is kínálunk a résztvevőknek. A programban szerepelnek komoly- és könnyűzenei koncertek, képzőművészeti- és történelmi kiállítások, színházi- és bábszínházi előadások, népzene és néptánc, kézműves foglalkozások és hagyományos ételek bemutatója és természetesen a borudvar valamint a hagyományos termékek és kézművesek vására is tartogat izgalmakat.
A fesztivál nem csak szórakozás, hanem közösségi élmény is – remek alkalom régi ismerősök újra találkozására, közös élmények gyűjtésére a nyár utolsó napjaiban. A változatos helyszínek – a Kossuth-kert, a Tűzoltótorony parkja, a Szépművészeti Múzeum és az Északi Színház – garantálják, hogy mindenki megtalálja a számára legvonzóbb programokat.
További részletekkel hamarosan érkezünk, de addigis kövessék a Partiumi Magyar Napok hivatalos oldalait!
Szervezők
RMDSZ és Identitás Alapítvány
Társszervező civil szervezetek és intézmények
Barátság Nyugdíjas Klub, Borókagyökér Egyesület, Partium Labdarúgó Akadémia, Dinu Lipatti Állami Filharmónia, Szatmárért Egyesület, Doxity, Erdélyi Kárpát Egyesület, Északi Színház – Harag György Társulat, Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, Mathias Corvinus Collegium Szatmárnémeti Képzési Központja, RMDSZ Szatmári Nőszervezet, Szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat, Szatmár Megyei Múzeum, Szatmár Vidékfejlesztési Egyesület, Szent István Kör, Szamos Kulturális Egyesület, Freelife Egyesület
Támogató szervezetek és intézmények
Szatmárnémeti Városi Tanácsa, Szatmár Megyei Tanács, G. M. Zamfirescu Kulturális Központ, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő, Agrárminisztérium, Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, MOL-Új Európa Alapítvány, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Szerencsejáték ZRT., Külhoni Civil Szolgáltató Központ, Hierotheosz Egyesület, Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya, Eurotrans Alapítvány.
Médiatámogatók
Szatmar.ro, City Rádió, Szatmári Friss, Maszol, Szamos.ro, Szamos folyóirat, PresaSM, PortalSM, Satu Mare News, Gazeta de Nord-Vest, Informația Zilei, Tv1 Satu Mare, Kolozsvári Rádió, Bihari Napló.