Minőségi időtöltés és változatos programok a család apraja-nagyja számára – Ilyen volt a második nap

2019. augusztus 21., szerda

 

Minőségi időtöltés és változatos programok a család apraja-nagyja számára – így is jellemezhetnénk a Partiumi Magyar Napok szerdai napját. A szervezők gondoskodtak róla, hogy a hétköznapokon is felrázzák a várost, és színes eseményekkel csalogassák ki a közönséget a fesztivál helyszíneire.

 

A gyermekeké a délelőtt

 

A Partiumi Magyar Napok második napja az Árgyélus Színház „A világ kenyere” című bábelőadásával indult a Tűzoltótorony melletti CBA színpadán. A palóc népmesére épülő történet valósággal elvarázsolta a közönséget, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A magyar mesevilág hőseire jellemző mentalitás, mely szerint „Istennel, ésszel, szorgalommal boldogulsz.” tanulságos módon elevenedett meg a világot jelentő partiumi deszkákon.

 

Képzőművészet és történelem

 

A délután Szenczy Zoltán grafikai kiállításmegnyitójával indult. Az Iparosotthon adott otthont a jeles alkalomnak, mely a szatmárnémeti születésű festő és grafikus művészetébe engedett betekintést nyújtani. Szenczy alkotás közben kísérletezik: az újat, a szélsőségeket keresi. Többféle technikával dolgozik: a hagyományos eszközök mellett használja a videót és a számítógépet is.

 

A történelmi előadássorozat következő állomása a Veritas Történetkutató Intézet munkatársának, Dr. Hollósi Gábor „A Tanácsköztársaság alkotmánya” című prezentációja volt. A közönség érdeklődéssel hallgatta az információban gazdag bemutatót, s rengeteg újdonságot tudhatott meg a mintegy négy hónapig virágzó Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság jogi berendezkedéséről.

Néptánc és színművészet kéz a kézben

 

A színházi élmények sorában a következő az Északi Színházban a Bekecs Néptáncegyüttes „Mátyás király igazságai” című fellépése volt. Az izgalmas és egyben tanulságos gyermekműsor hat Mátyás király mesére épült, de a főszereplő igazságos jelleme és a örök érvényű tanulságok végigkísérték a nézőket az egyre szövevényesebb histórián. A néptáncegyüttes, keddi játékát követően, újra osztatlan sikert aratott a szatmárnémeti közönség körében, akik vastapssal köszönték meg a nem mindennapi produkciót.

A színházszeretők számára a 18. PMN második napja ismét valódi csemegét tartogatott a Nemzeti Táncegyüttes „Táncrapszódiájával”. A csapat lendületes és sokszínű folklór-műsorában különös hangsúlyt fektetett az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató est során látható volt a jól ismert csárdás, a lányok mutatványos üveges tánca és az erdélyi cigány táncok, csakúgy, mint a férfiak virtuóz legényes tánca.

Mozgókép kincsek kicsiknek és nagyoknak egyaránt

 

A Partiumi Filmélmények a fiatalabb generáció számára délután négytől az Iparosotthonban, este fél 10-től a Batthyányi sétány rendezvényterében kínált kikapcsolódási lehetőséget. Az ifjak szerdán Petőfi Sándor „János Vitézének” rajzfilm változatát láthatták. A komolyabb hangvétel kedvelői Reisz Gábor „Rossz versek„ alkotását tekinthették meg. Mindkét mozizás telt házas volt, a magyar rajzfilm- és mozivilág remekművei százakat mozgatnak meg naponta.

Buli a Tűzoltótorony lábánál

 

A kulturális és a gyermekprogramok mellett a könnyűzenei műfaj képviselői is helyet kaptak a 18. PMN második napjának kínálatában. A CBA színpadon este a Koszika & The HotShots csapott a húrok közé. Énekesnőjük, Koszorús Krisztina ez alkalommal sem titkolta többszörösen díjnyertes tehetségét, a fesztiválozók legnagyobb örömére. Az egyedülállóan sokszínű zenét játszó banda a feldolgozásokkal, illetve saját számaival pazar hangulatot teremtett a Tűzoltótorony parkjában. Az ülős koncertből pár perc alatt szabadtéri buli kerekedett.

A Partiumi Magyar Napok következő napjai is gazdag programkínálattal várják a látogatókat. A teljes program megtalálható a www.partiuminapok.ro/program linken, a facebook oldalunkon pedig bőséges képgalériák és videók adnak hangulatjelentést az eseményekről.