• 05 Jul 17
  • Posted by PartiumiMagyarNapok
  • Comments

Úgy tervezd a nyarat, hogy itthon légy!

Úgy tervezd a nyarat, hogy itthon légy: Kóbor János jelentette be PMN dátumát

A Partiumi Magyar Napok az elmúlt 16 év során Erdély és a Partium egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, amely kiemelkedő helyet foglal el a romániai rendezvénypalettán, mint a régió egyik legrégebbi magyar programsorozata. A 16. PMN nem csak a programfelhozatalában, de arculatában is megújul idén. A legendás Omega együttes frontembere, Kóbor János jelentette be a rendezvény dátumát, idén augusztus 20-a és 27-e között szervezik meg a Partiumi Magyar Napokat Szatmárnémetiben.

Az erdélyi fesztiválok úttörőjeként, 2002-ben indult a Partiumi Magyar Napok 17 szervezővel, a rendezvény 3 napja során 2 helyszínen, összesen 7 koncerten és 21 egyéb programon, több mint 3000-en vettek részt, számolt be a részletekről sajtótájékoztatón Stier Péter, a Partiumi Magyar Napok főszervezője. Kitért arra is, hogy az elmúlt 16 évben 121 nagyzenekar lépett fel a PMN színpadjain, de ez a szám továbbra is növekszik. Elmondása szerint az idei kiadáson közel 100 szervező és önkéntes dolgozik, a rendezvény pedig 4 helyszínen, 8 nap alatt 22 koncerttel és színházi előadással várja a mintegy 70 ezer résztvevőt. Stier arról is beszélt, hogy a PMN arculata öt év után megújul, lecserélték a régi, szeretett logót, egy új, fiatalos, idei trendeknek megfelelőre, amelyet egy tehetséges szatmári grafikus, Kállai Karola tervezett, megőrizve a Partiumi Magyar Napokra jellemző hagyományok iránti tiszteletet.

A főszervező köszöntötte a sajtótájékoztató meglepetés-vendégét, az Omega együttes frontemberét, Kóbor Jánost, majd neki átadva a szót hivatalosan is bejelentették a 16. Partiumi Magyar Napok dátumát: mindenki úgy tervezze a nyarat, hogy augusztus 20-a és 27-e között itthon legyen. Kóbor János emlékeztetett rá, az Omega idősebb, mint a Rolling Stones és ők sem készülnek nyugdíjba menni! Sokat jelent számukra, hogy ismét Szatmárnémetiben léphetnek színpadra, mivel a szatmári közönség egy odaadó és hálás közönség, akiknek mindig nagy öröm játszani. Az Omega frontemberének ígérete szerint a 16. Partiumi Magyar Napok zárókoncertjén egy hatalmas bulira, rengeteg slágerre lehet majd számítani.

Kulturális programok

Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője beszélt arról, hogy a Partiumi Magyar Napokon nem csak a koncertek kaptak hangsúlyos szerepet, hanem a kulturális programok is kiemelt fontossággal bírtak. Az elmúlt 16 év során 113 színházi előadással, kulturális témájú előadással és kiállítással lett gazdagabb a szatmári közönség. Ezeket a jövőben is teljes mellszélességgel támogatni fogja az Identitas Alapítvány. Szőcs Péter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idén Szent László év van, amely hangsúlyos szerepet kap majd a programsorozatban.
A Partiumi Magyar Napok amellett, hogy üde színt visz a nyárba, a város szempontjából turisztikailag is fontos tényező, értékelte a rendezvényt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, mivel a rendezvény nem csak a helyi lakosságot szólítja meg. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint évről évre több látogató érkezik Szatmárnémetibe. A polgármester szerint a PMN a multikulturalitás jegyében zajlik, amelyet a sokszínűség jellemez, hiszen a régió valamennyi lakosának szól, a magyarság mellett a német kisebbség és természetesen a román nyelvű lakosság számára is tartogat látnivalókat.

Régi új helyszínek

Stier Péter elárulta, idén is megmarad a régi-új helyszín, a Széchenyi utca, ahol hétköznaponként koncertek lesznek. A Tűzoltótorony és a körülötte lévő tér valamelyest átalakul, ez a gyerekeké és a fiataloké lesz, a Kossuth-kertben pedig idén is a már hagyományos programok és koncertek várják majd az érdeklődőket, míg az új központban több nagykoncertre is sor kerül majd.

A részletes programról egyelőre keveset árult el Stier. A zárókoncert sztárja az Omega lesz, de az idei PMN-en a fellépők sorát erősíti például az Ocho Macho és Geszti Péter is. A színházi előadások felhozatala is igen erős lesz: Szatmárnémetiben játszik majd a Vígszínház, a József Attila Színház. Színházi előadással érkezik Szatmárnémetibe Földes László "Hobo" is. Az is kiderült, hogy a focirajongók az elmúlt évekhez hasonlóan beszélgetésen vehetnek majd részt ismert magyar labdarúgókkal. Idén Lipcsei Péter és a szatmári gyökerekkel rendelkező Szenes Sándor lesznek a vendégek.