• 05 Aug 17
  • Posted by PartiumiMagyarNapok
  • Comments

Küldd a dadust szabadságra!

Bábszínházi előadások, interaktív koncertek, kézműves foglalkozások, Kossuth-kerti forgatag...ez mind-mind arra hivatott, hogy a legkisebbek idén se unatkozzanak a 16. Partiumi Magyar Napok ideje alatt. A szervezők ugyanis idén is nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra, melyek ezúttal egy különleges helyszínen, a szatmárnémeti Tűzoltótorony tövében kapnak helyet. Tavalyi mottónk jónak bizonyult, így hát idén is azt mondjuk: küldd a dadust szabadságra, 8 napig mi biztosítjuk gyerekeid szórakoztatását! A napi szintű bábszínházi és színházi előadásokon olyan neves társulatok szórakoztatják majd a kicsiket, mint a Manna és a Neptun Brigád közös produkciója, akik augusztus 20-án Szatmárnémetibe hozzák a Világszép Nádszálkisasszony című előadásukat. A zenés mesejátékot leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezhetnénk; folyamatos a cselekmény és sokszor nem a szavak fejezik ki az érzelmeket, hangulatokat, hanem inkább a mozdulatok dominálnak. A Világszép nádszálkisasszony olyan előadás, ami tényleg a gyerekeknek szól, nincs benne mélyebb értelmezési réteg, ami a felnőttekre vár, ezúttal ők csak kísérőként tartanak velük. Benedek Elek meséje újjászületett Litvai Nelli tollából – így egy igazi mai történetet láthatnak gyerek (és szüleik) élő zenével! Az előadást 5 év fölötti gyerekeknek ajánljuk, helyszíne pedig az Északi színház. A Neptun Brigád mellett itt lesz a veszprémi Kabóca Bábszínház és magával hozza a Békakirályt, de Kinizsi Pált is megidézik úgy, ahogyan a picik még sosem láthatták. És ez még nem minden.

 

Augusztus 25.-én a budapesti Aranyszamár Társulat Szatmárnémetibe hozza Wass Albert gyerekeknek szóló darabját, az Erdők könyvét, egy tüneményes teremtéstörténetet varázslatos lényekkel, tündérekkel és boszorkányokkal. Az Erdők meséi nem csak a természet szeretetére nevelnek, tanításaikban az is benne van, hogy nincsen ok okozat nélkül és az emberek minden cselekedetének megvan a következménye. Tanulságos és szórakoztató előadás egy varázslatos környezetben a Partiumi Magyar Napokon, talán nem csak a legkisebbeknek. Az elmúlt évek tapasztalataiból tudjuk, hogy nem csak a 20 éveseké a világ és bizony az apróságok is tudják hogyan kell bulizni.

Ezért idén sem maradhatnak el a gyerekkoncertek, ahol igazán kitombolhatják magukat a gyerkőcök. Augusztus 23-án, szerdán 17 órától a Kolompos együttes várja a táncos lábú gyerkőcöket a Tűzoltótorony melletti színpad elé. Róluk érdemes tudni, hogy az 1980-as évek végén tűntek fel a magyar népzenei palettán. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül. Augusztus 26-án már a Kossuth kertbe várjuk a gyerkőcöket, ahol egy igazán különleges zenekar, a Belvárosi Betyárok fergetegesnek ígérkező koncertén tombolhatunk majd gyerekeinkkel együtt. A gyerekközönség újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a gyerekeknek szóló produkciók színterén, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár az okos, zenei szórakozás. A játékos, irodalmi ihletésű dalszövegekre írt dalok átkalauzolják a kicsiket különböző népek zenéin és olyan alapműfajokon, mint a magyar népzene, a bluegrass, a country vagy épp a reggae. Dalaik különlegessége, hogy egyszerre több irányba is működnek – a kicsiknek szóló, rengeteg humorral, nyelvi leleménnyel megírt dalszövegek olyan rejtett tartalmat is hordoznak, amelyek a felnőtt közönséget is megszólítják.

“Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy nem csak a kicsikre összpontosítottunk a 16. Partimu Magyar Napok programjának összeállítása során” - közölte Stier Péter főszervező. Elmondta: tavaly nagy sikernek örvendett a fiatalok körében a filmvetítés, melyet idén magasabb szintre emelünk és napi rendszerességgel várjuk majd a fiatalokat a Tűzoltótorony melletti színpadhoz, mely a bábszínházi produkciók és koncertek után estére szabadtéri mozivá lényegül. Olyan művészfilmek és más filmtörténeti alkotások lesznek itt megtekinthetők, melyek sosem voltak láthatók még Szatmáron. Érdemes lesz hát beülni a vászon elé és hagyni, hogy a környezet és a filmek varázsa magával ragadjon estéről estére egy héten keresztül. Természetesen idén sem maradnak el a nevelően szórakoztató programok: 8 napon át várják a kicsiket a gyermekutca programjai a Széchenyi utcában és a Kossuth kertben, kézműves foglalkozások, különböző vetélkedők és versenyek, népi játszókert és gólyalábas műsor, bohócok, szalmavár építés, térinbába labirintus és további sok-sok érdekes és izgalmas program teszi még vibrálóbbá az év legszínesebb rendezvényét.