Hétvégi színes forgatag és remek koncertek – közeledünk a fináléhoz

2018. augusztus 27., hétfő

Hétvégi színes forgatag és remek koncertek – közeledünk a fináléhoz

 

Igazából már pénteken birtokába vette a Partiumi MagyarNapok a Kossuth – kertet, viszont az igazi dínom-dánom szombaton kezdődik. Már kora reggel gyülekezőre várják a főzőverseny résztvevőit, majd déltől a verseny zsűriének elnöke, a Street Kichenből jól ismert “burger császár”, Jancsa Jani mutatja meg egy fergeteges látványfőzésen, hogyan készül egy igazi, dupla baconos Jani-féle burger. De hogy a hagyományos ízek szerelmesei se menjenek haza csalódottan, reggeltől várják őket a bogdándi, mezőpetri és sárközújlaki hagyományőrző asszonyok és a finom strudlik és bélesek, amiket egy finom fröccsel vagy jóféle pálinkával lehet leöblíteni a borsziget árusainak kínálatából.

11 órától megnyitja kaput a gyerekutca, jönnek a pécsi Bóbita színház gólyalábasai és óriásbábjai, lesz hétpróba és középkori mesterségek bemutatója, szabadtéri népi játékokat próbálhatnak ki a gyerkőcök és természetesen most sem maradhat el a már hagyományosnak számító kézműves vásár sem. Mindezek mellett a 17. Partiumi Magyar Napok egyik különlegessége a több mint 20 könyvkiadó és könyvesbolt részvételével szervezett Könyvvásár, ahol minden olvasni szerető talál majd magának kedvre valót.

Este Király Viktor énekel majd a budapesti lányokról, majd ezt követően utcabál várja a táncos lábúakat a Strangers együttessel.

 

Vasárnap sem lesz hiány programokból, a délelőtti gyerekprogramok mellett hal-és vadételek főzőversenyén és pálinkakóstolón is részt vehetnek a látogatók. A mozgás szerelmesei 11 órától Rubint Rékával formálhatnak alakot az Új központban, délután a Minority SafePack kezdeményezésről, kisebbségvédelemről és hasonló témákról beszélgethetünk Vincze Lóránt FUEN elnökkel, majd 14 órától helyi és megyei előljáróink invitálnak mindenkit egy kötetlen beszélgetére közösségünket érintó kédésekről.

A kutyusok kedvelőit és kis kedvenceiket 15 órától várják egy nyílt edzéssel egybekötött bemutatóra az Alpha K9 kutyaiskola oktatói, akiktől megtudhatjuk, hogyan is lehet rosszcsont ebünkből szófogadó kutyát nevelni, ugyanakkor egy látványos örző-védő bemutatóval is készülnek Szabó Zoltán és Nagy Lehel trénerek.

A vasárnap késő délután és az este természetesen idén is a zenéé és a koncerteké lesz: 17 órától az Illés Emlékzenekar énekel majd Sárikákról és sárga rózsákról, majd 19 órától érkezik a rátóti rapper, Sub Bass Monster a Kossuth- kertbe.

21 órától Szatmárnémeti Új központjába várunk mindenkit, ahol egy élő legenda, Demjén Ferenc és zenekara nagykoncertje teszi fel majd a koronát a 17. Partiumi Magyar napok rendezvénysorozatra.

 

Főtámogatók: OTP Bank, Tarr Beton, Diego, The Dome, CBA Üzletlánc

Arany fokozatú támogatók: Ecomatrix, Autonet, Catena, Spakk Group,

Promomix, Transpink, Tiltott Csiki Sör