Egy hét, amikor élettel és gyerekzsivallyal telik meg város

2018. augusztus 11., szombat

– bábelőadások és gyerekkoncertek a 17. Partiumi Magyar Napokon

 

A 17. Partiumi Magyar Napokon sem fognak unatkozni a legkisebbek, ez már biztos. Hogy miért? Mert nemcsak egy hétvégén, hanem egy egész héten át várják őket a bábszínházi előadások, gyerekfoglalkozások és színesebbnél színesebb programok.

Mint arról már többször is beszámoltunk, idén augusztus 20 – 26-a között zajlik Szatmárnémetiben a 17. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat, ahol idén a bábtársulatok színe – java szórakoztatja majd a kicsiket. Ahogyan azt márt az előző években megszokhatták a résztvevők, idén is a Tűzoltótorony melletti térre várjuk a csöppségeket, ahol már augusztus 20-án egy különleges előadással, Ludas Matyi, avagy a Galiba-Faliba Cirkusz igaz története című, gólyalábas bábjátékkal várja őket a zalaegerszegi Griff Bábszínház társulata. A hétfőI nap pedig emellett még tartogat meglepetéseket a gyerkőcöknek, hiszen ugyancsak a Tűzoltótoronynál lép fel Lovászi Edina és zenekara, akik Abszurd, bravúr, celeb címmel Laik Eszter megzenésített verseivel szórakoztatják a családokat. A zenekar által játszott dalok igyekeznek konvenciómentesen, a sokszor hallott „gyerekzenei közhelyektől” eltérő módon fogalmazni. A koncert a zenei utazáson túl egy dalokon átívelő történetet kínál a résztvevő gyerekeknek. Ez a kerettörténet Paliról, a tudálékos, makacs, az élet nehéz helyzeteire frappáns válaszokat adó kisfiúról szól, aki a koncert alatt folyamatosan feltűnik majd (bábfigura formájában). Pali neve és a vele történt különböző esetek több dalban is megjelennek, ezért lett ő a keretjáték főszereplője.

Augusztus 21-én, kedden Babszem Jankóval találkozhatnak a kicsik, akit a Ziránó Bábszínház hoz Szatmárnémetibe,  szerdán pedig a Pulcinella kertészkedik című bábelőadást tekinthetik meg, ugyancsak a Ziránó Bábszínház jóvoltából.

Csütörtökön, augusztus 23-án messze-messze repülhetnek képzeletben a kicsik, hiszen a biatorbágyi Álomzúg Társulás Az óperenciás tengeren túl, avagy A tengerlépő cipő című bábelőadása olyan mesevilágba repít, ahol bármi megtörténhet. Hiszen a mesebeli tengerlépő cipő néha okosabb, mint aki a lábára ölti, jobban ismeri valódi vágyaink, mint mi magunk – erről mesél majd Hannaléna asszony, a régiségpiac koronázatlan királynője a szatmári gyerekeknek.

Hétvégén igazi bábszínházi kavalkád jellemzi majd a 17. PMN-t: pénteken a kecskeméti Tintaló társulás előadásában a Horgászni tilos! című bábjátékot láthatják a kicsik, ugyancsak a Tűzoltótoronynál. A társulás folyamatosan keresi a bábszínház szokatlan megjelenési formáit, ennek a kísérletező munkának az eredménye a lassan egy évtizede készülő automata színház, a Circus Mechanicus is. Legújabb produkciójuk a Horgászni tilos! című előadás, mely burleszkelemekre épülő báb- és élőjáték.

Szombattól a gyerekprogramok átköltöznek a Kossuth – kertbe, ahol 11 órától Az ördögszántotta hegy címmel gólyalábas, óriásbábos játék várja a gyerekeket egy  szárszói monda alapján, a pécsi Bóbita Bábszínház társulat jóvoltából, majd ezt követően érkeznek a Három kismalac és a farkasok, akiket a debreceni Hepp-Hupp társulat művészei keltenek életre. Mindezek mellett természetesen idén sem hiányoznak majd a kézművesfoglalkozások, a népi játékok, ügyességi vetélkedők, melyekkel a Gyermekutca várja majd a kicsiket.

Egy hét a gyerekprogramok és a szórakoztatás jegyében, egy hét, amikor a szülők hátradőlhetnek, hiszen mi gondoskodunk gyermekeik szórakoztatásáról. Egy hét, amikor a szakma legjobb bábtársulatai Szatmárnémetibe költöznek. Egy hét, amikor élettel és gyerekzsivallyal telik meg város: ezt nyújtja idén is a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.

A 17. Partiumi Magyar Napok főtámogatói:OTP Bank, Tarr Beton, Diego, The Dome

Arany fokozatú támogatóink: Ecomatrix, Autonet, Catena, Spakk Group, Promomix, Transpink